Rózsalugas

May 25, 2019

Debbie Macomber - Rózsalugas

Letölteni Rózsalugas könyv ingyen pdf, epub, mobi, rtf és fb2

Újabb vendégek foglalnak szobát Jo Marie panziójában, a Rózsakikötőben. Annie Newton egy szerelmi csalódással a háta mögött érkezik Cédrusligetbe, hogy családja körében megünnepelje nagyszülei ötvenedik házassági évfordulóját. Itt azonban szembe találja magát egy régi, gyerekkori ismerőssel, akiről nem a legkedvesebb emlékeket őrzi. A vonzó férfivá érett Oliver Annie iránti érzései azonban a lány nagy meglepetésére teljesen megváltoztak… Mary Smitht egy súlyos betegség készteti arra, hogy visszatérjen a vidékre, ahol először lett szerelmes, és szembenézzen egy végzetes döntés következményeivel. A találkozás fiatalkori szerelmével és egy súlyos titok napvilágra kerülése azonban alapjaiban forgatja fel az életét. Mindkét nőnek meg kell vívnia a saját harcát múltja démonaival, hogy esélyük legyen egy boldogabb jövőre. Erre pedig nem is találhatnának jobb helyet a Rózsakikötőnél, amelynek tulajdonosnője szívélyességével, kedvességével és finom süteményeivel átsegíti vendégeit a legnehezebb helyzeteken is, miközben a kissé mogorva ezer mester, Mark segítségével megpróbálja igazi otthonná varázsolni a panziót. A népszerű írónő, Debbie Macomber új regényében, A szív titkai folytatásában, a tőle megszokott mély emberismerettel, együttérzéssel és olykor finom humorral mutat be különböző élethelyzeteket, és megerősíti olvasóját abban, hogy a barátság, a szeretet mindig megoldást kínál.

Rózsalugas

Könyv adatok
Cím: Rózsalugas

Szerző: Debbie Macomber

Kiadó: General Press Kft.

Megjelenés: 2014. november 11.
ISBN: 9789636435684

Olvasni online Rózsalugas könyv ingyen

Debbie Macomber amerikai bestseller író 1948-ban született a Washington állambeli Yakimában. Több mint 150 romantikus regény szerzője, művei 70 millió példányban keltek el világszerte, négy regényéből pedig TV-sorozat készült.

“Soha ne add fel az álmaidat!” - így hangzik Debbie Macomber mottója, melyre saját szédületes pályafutása a bizonyíték. Ki gondolta volna, hogy a négygyerekes, diszlexiás családanyából egyszer világhírű írónő lesz? A sikert csakis saját hitének és kitartásának köszönheti. A kiadók öt éven keresztül visszautasították a kéziratait, végül egy magazinnál vállalt munkát szabadúszóként, hogy segítse családját. Abból a pénzből, amit a cikkeiért kapott, részt vett egy romantikus írói konferencián, ahol kiválasztották egyik művét és a Harlequin Enterprises Ltd. nyilvános kritikával illette. Debbie nem adta fel, és elküldte ugyanazt a regényt a Harlequin riválisának, a Silhouette Booksnak. Ez a könyv lett az első romantikus regény, amelyről a Publishers Weekly írt. Neve ma már nem hiányzik a világ egyetlen bestsellerlistájáról sem, olvasók milliói várják újabb és újabb regényeit.

Önkéntesként is dolgozik. Fiatalok mentorálásában segít, valamint részt vesz a bántalmazott nők számára rendezett adománygyűjtéseken, valamint orvosi és tudományos kutatásokat támogat.

Debbie férjével, Wayne-nel Port Orchardban él. Amikor nem ír, akkor legszívesebben köt és utazik.

Díjai: B. Dalton Award, Romance Writer of America Award.

A szerző honlapja: http://www.debbiemacomber.com/

Fotó: © Deborah Feingold

A szerző kiadónál megjelent művei:A szerelem ünnepeCsillagos éjRózsalugasEgy új kezdetAngyali segítségA szív titkaiSzerelmes sorok

comments powered by Disqus