Míg a halál el nem választ
May 25, 2019

Letölteni Míg a halál el nem választ könyv ingyen pdf, epub, mobi, rtf és fb2
Öt évvel ezelőtt Amanda Pierce izgatottan készülődött az esküvőjére főiskolai szerelmével, Jeffrey-vel. Hosszú ideje éltek már együtt akkor. Meglehetős jómódban, Amanda apai öröksége miatt és nagy izgalommal készültek a nagy napra. Csakhogy Amanda a leánybúcsúja éjszakáján eltűnt… Napjaink New Yorkjában Laurie Moran érzi, hogy az eltűnt menyasszony esete épp az a megoldatlan ügy, amelynek nyomozása beleillik A gyanú árnyékában című tévésorozatába. Amanda barátainak és családjának közreműködésével készülnek feleleveníteni az emlékezetes éjszakát, az esküvő helyszínének szánt floridai üdülőhelyen, és Laurie reméli, hogy a műsor házigazdájával, Alex Buckley-val együtt ugyanolyan sikeresen nyomoznak majd, mint a sorozat első két epizódjában. Miután végighallgatják Amanda hajdani vőlegényét, aki időközben feleségül vette az egyik koszorúslányt, a féltékeny nővért, a két aranyifjú vőfélyt és az imádott menyasszonyról szóló pletykákat, lassan rájönnek, hogy mindenkinek megvan a maga elmélete, miért veszett nyoma Amandának. Akárki is áll a lány eltűnése mögött, titokban akarja tartani az igazságot mindhalálig. A gyanú árnyékában sorozat korábbi részei Téged nem lehet elfelejteni és A Hamupipőke-gyilkosság címmel jelentek meg.Míg a halál el nem választ
Könyv adatok
Cím: Míg a halál el nem választ
Szerző: Mary Higgins Clark , Alafair Burke
Kiadó: 21. Század Kiadó
Megjelenés: 2017. május 18.
ISBN: 9786155638459