Még mindig rólad álmodom
May 25, 2019

Letölteni Még mindig rólad álmodom könyv ingyen pdf, epub, mobi, rtf és fb2
Mit kezdesz az életeddel, ha egy nap felébredsz, és minden, amiről azt hitted, a valóság, arról egyszer csak kiderül, hogy csupán egy álom volt? Liv egy hajón ébred, és úgy érzi, napok, sőt hetek teltek el egyetlen éjszaka alatt. Tisztán emlékszik az álmára: Kambodzsára, a régészkedésre, a különleges világra, ahol megannyi kalandban volt része, és ahol igazán beleszeretett Davidbe, a pasiba, aki mellett most felébredt. David azonban nem emlékszik arra, hogy milyen veszélyes kalandokban vettek részt együtt, és arra sem, hogy az életét adta volna a lányért, hogy megmentse. Aztán különös dolgok kezdenek történni. David elmegy, Livnek pedig indul a gépe Kambodzsába. Ázsiába érkezve Livre egyre gyakrabban tör rá déja vu érzés, minden olyan ismerősnek tűnik számára, minden olyan, mintha már megtörtént volna egyszer. Csak David nincs ott vele. Livet nem hagyja nyugodni a gondolat, hogy valami nem stimmel, és keresni, kutatni kezd Angkor romjai között, míg utat nem talál egy másik világba, ahol álmában járt már egyszer. Méghozzá Daviddel. Innentől kezdve egy újabb kaland veszi kezdetét. Vajon Liv és David újra egymásra találnak? Vajon a hazugságok és a titkok megváltoztatják az érzéseiket? A nagy sikerű Álmodtam már rólad című regény folytatása megérkezett! Tomor Anita, a Helló újra, kedves exem! és a Nyolc éjszaka szerzője újra elkalauzol minket Kambodzsába, és egy olyan világba, ahol bármi megtörténhet. Ez a könyv garantáltan rabul ejt!Még mindig rólad álmodom
Könyv adatok
Cím: Még mindig rólad álmodom
Szerző: Tomor Anita
Kiadó: Pyrus Kiadó
Megjelenés: 2018. június 20.
ISBN: 9786158048293
Olvasni online Még mindig rólad álmodom könyv ingyen
“Tomor Anita vagyok. Regényeket és mesekönyveket írok, és foglalkoztató füzeteket készítek gyerekeknek. Mindemellett feleség, anya és HR-es is vagyok. Rengeteg minden érdekel. Imádok utazni, szeretem a divatot, a szép ruhákat, a klassz cipőket és azt hiszem, táskamániás is vagyok. Nagyon bírom, amikor a gyerekeimmel őrültködhetek.”