Kéz a kézben
May 25, 2019

Letölteni Kéz a kézben könyv ingyen pdf, epub, mobi, rtf és fb2
Russell Greennek mindene megvan: boldogan él a feleségével meg a hatéves kislányával, és a munkájában is sikeres. Az élete azonban szinte észrevétlenül a visszájára fordul, amikor ott kell hagynia jól fizető munkahelyét, és arra kényszerül, hogy önálló vállalkozásba fogjon. A változás olyan fordulatokat hoz a család sorsában, amelyek jóvátehetetlenül megváltoztatják a mindennapjaikat. Russell kezdetben azt hiszi, csak a házasságát veszítheti el, de amikor azzal szembesül, hogy az eddig szeretett nő a gyermekét is elszakítaná tőle, végképp úgy érzi, mintha kihúzták volna a lába alól a talajt. Ám egyelőre neki magának kell ellátnia a lányát, be kell indítania a saját cégét, és helyt kell állnia egy keménynek ígérkező válóper közepette is, így nem teheti meg, hogy lent ragadjon a mélyben. Jó oka van arra, hogy küzdjön, hogy ne adja fel: a lánya. Nicholas Sparks regénye egy férfi felnőtté válásának történetét örökíti meg. Azt a kétségekkel teli folyamatot, ahogy az ember képes átvészelni a legrosszabb időszakokat, ahogy képes megtanulni a szeretet nyelvét, ahogy tragédiákat és csodálatos pillanatokat megélve készen áll egy igazabb életre.Kéz a kézben
Könyv adatok
Cím: Kéz a kézben
Szerző: Nicholas Sparks
Kiadó: General Press Kft.
Megjelenés: 2017. április 13.
ISBN: 9789634520047
Olvasni online Kéz a kézben könyv ingyen
Nicholas Sparks amerikai bestsellerszerző 1965-ben született a Nebraska állambeli Omahában. Regényeit 50 nyelvre fordították le és 97 millió példányban keltek el világszerte.
Édesapja Patrick Michael Sparks professzor, édesanyja Jill Emma Marie pedig szemészasszisztens. Nicholas a három testvér közül a középső gyermek. Van egy bátyja, Michael Earl „Micah”’ Sparks (1964) és volt egy húga, Danielle „Dana” Sparks, aki 33 évesen (1966-2000) meghalt. Sparks azt mondta, hogy ő ihlette a Séta a múltba című regényében a főszereplő lány alakját.
Sparks római katolikus vallású, ősei német, cseh, angol és ír származásúak.
Apja egyetemi tanulmányai alatt a család sokat költözött. Így Sparks még csak nyolc éves koráig már lakott Minnesotában, Los Angelesben, Grand Islanden és Nebraskában. Végül 1974-ben a kaliforniai Fair Oaksban telepedtek le. Nicholas itt kezdte el és fejezte be 1974-ben középiskolai tanulmányait a Bella Vista Gimnáziumban. Ezt követően a Notre Dame Egyetemen ösztöndíjasként tanult tovább. 1988-ban pénzügy szakon szerzett diplomát, és ebben az évben találkozott jövőbeli feleségével, Cathy Cote-tal. 1989 júliusában összeházasodtak és elköltöztek Sacramentóba.
A gimnázium befejezése utáni nyáron otthon írta meg első regényét Az idő múlása címmel, amely kiadatlan maradt. 1989-ben írt következő regénye, a A királyi gyilkosságok, szintén kiadatlan.
Az egyetem után megpróbált munkába állni egy kiadónál, illetve jogi tanulmányokat folytatni, de egyik sem sikerült. A következő három évben különböző foglalkozásokat űzött: volt ingatlanközvetítő, pincér, telefonos értékesítő és saját vállalkozásba is kezdett. 1990-ben Billy Millsszel együtt írták az „A Lakota Journey to Happiness and Self-Understanding” című könyvet, melyet több kiadó is piacra bocsátott: Feather Publishing, Random House és a Hay House is. A kiadást követő években közel 50 000 példány kelt el.
1992-ben Sparks gyógyszerekkel kezdett kereskedni, és 1993-ban Greenville-be (Dél-Karolina) helyezték át. Itt írta meg szabadidejében 28 évesen a Szerelmünk lapjai című regényét. Két évvel később Theresa Park irodalmi ügynök felajánlotta Sparksnak, hogy szárnyai alá veszi művét és képviseli őt. 1995 októberében 1 millió dollár előleget kaptak a Time Warner Book Grouptól, és 1996 októberében megjelent a könyv, amely rögtön az első héten a New York Times sikerlistájának élére került.
Mindegyik könyve vezette a New York Times bestseller listáját. Tizenhét művéből tízet megfilmesítettek, a Szerelmünk lapjai, az Éjjel a parton, A leghosszabb út (Séta a múltba a regény alapján készült film címe), az Üzenet a palackban, a Kedvesem, a Szerencsecsillag, Az utolsó dal, a Menedék, a Vissza hozzád című regényeket. A Hosszú utazás pedig 2015 áprilisában kerül a mozikba.
Egyszer megkérdezték tőle, hogy szerinte mi a sikerének titka. Azt felelte, hogy az ő könyveit szégyenkezés nélkül ajánlhatja egyik nő a másiknak.
A szerző honlapja: http://nicholassparks.com/
A szerző kiadónál megjelent művei:Vissza hozzádÉjjel a partonKedvesemA leghosszabb útElső látásraÜzenet a palackbanIgaz hittelEltékozolt évekHosszú utazásAz őrangyalSzerelmünk lapjaiMenedékAz utolsó dalTűzlovagMindig van holnapSzerencsecsillagVálaszúton