Az utolsó boszorkány lánya
May 25, 2019

Letölteni Az utolsó boszorkány lánya könyv ingyen pdf, epub, mobi, rtf és fb2
1760-ban Zsófia, az utolsó bécsi boszorkány lánya szomorúan fogadja a Habsburg-trónörökös, József főherceg közelgő házasságának hírét. A lány évek óta titokban rajong Mária Terézia elsőszülött fiáért, és az esküvő napján úgy érzi, valamivel fel kell hívnia magára a főrangú ifjú figyelmét. Ám ehelyett egy másik fiatalember szeme akad meg rajta; a daliás Kolosy Károly, a királynő magyar királyi testőrségének tagja még párbajozik is érte…Zsófia története egy szerelmi dráma súlyos következményei miatt Párizsban folytatódik, ahol az ő és a családja sorsa akarata ellenére is összekapcsolódik a Habsburgokéval - József császár után Marie Antoinette-ével is. A francia forradalom kitörése előtti években a királyi udvar látszólag fényűző élete mögött rejtett tragédiák sora húzódik meg, amelyekről csak az uralkodók bizalmasai tudhatnak. Közöttük van Zsófia is, aki hiába is próbálna kívülálló maradni, az egyre baljósabb események őt is magukkal sodorják, és hamarosan már a saját és a családtagjai életéért kell küzdenie.

Élet Mária Terézia és Marie Antoinette udvarában
Fábián Janka új könyvében, Az utolsó boszorkány lányában olyan híres történelmi személyekkel találkozhatunk, mint Mária Terézia, vagy gyermekei, kiváltképp II. József és Marie Antoinette, utóbbi révén pedig megismerhetjük XVI. Lajos francia királyt is. Mindazonáltal a főszereplő egy egyszerű család (az utolsó „boszorkány”) lánya, Zsófia, akinek édesanyja a könyv szerint gyógyfüvek segítségével sokat segédkezett az uralkodócsalád tagjainak betegségeinél.
Olvassa el a teljes cikket a Mindennap Könyv oldalon! >>
Az utolsó boszorkány lánya
Könyv adatok
Cím: Az utolsó boszorkány lánya
Szerző: Fábián Janka
Kiadó: Libri Kiadó
Megjelenés: 2016. november 02.
Kötés: Keménytáblás
ISBN: 9789633106693
Olvasni online Az utolsó boszorkány lánya könyv ingyen
Fábián Janka, eredeti neve Mezei Johanna (1973) magyar író.
Egy Pest megyei községben nőtt fel, de gyermekként sok időt töltött Kisnémediben is, ahol nagymamája született.
Az érettségi vizsgát követően a Miskolci Egyetem angol–történelem szakát végezte el, majd pár évvel később az Eötvös Loránd Tudományegyetem francia szakán szerzett oklevelet. Az írás mellett angol–francia nyelvtanárként és fordítóként munkálkodik.
Kötetei:
Emma szerelme
Emma fiai
Emma lánya
A német lány
Virágszál
Az angyalos ház
Lotti öröksége
Adél és Aliz
Karácsony a ligetben eBook
Rozmaring eBook
A zöld macska eBook
A francia nő
Koszorúfonat
Egy Pest megyei községben nőtt fel, de gyermekként sok időt töltött Kisnémediben is, ahol nagymamája született.
Az érettségi vizsgát követően a Miskolci Egyetem angol–történelem szakát végezte el, majd pár évvel később az Eötvös Loránd Tudományegyetem francia szakán szerzett oklevelet. Az írás mellett angol–francia nyelvtanárként és fordítóként munkálkodik.
Kötetei:
Emma szerelme
Emma fiai
Emma lánya
A német lány
Virágszál
Az angyalos ház
Lotti öröksége
Adél és Aliz
Karácsony a ligetben eBook
Rozmaring eBook
A zöld macska eBook
A francia nő
Koszorúfonat