A koppányi aga testamentuma

May 25, 2019

Fekete István - A koppányi aga testamentuma

Letölteni A koppányi aga testamentuma könyv ingyen pdf, epub, mobi, rtf és fb2

,,Ha valaki akkor a végház tájékán járt, bizonyára csodálkozott volna, hogy még hajnaltájon is dübörögnek a csizmák, mert akkor már kevés okuk volt táncolni a végvári legényeknek.” Az öt török vitéz megállt a magyar csapat előtt. A magyarok meglobogtatták süvegüket, és helyet adtak a törököknek, akik gyönyörködve nézték a magyar vitézek lovait. Most nem ellenségek voltak, csupán bajvívók, vitézek, bajtársak a végvári élet szépségeiben és mostohaságában. Párviadallal kezdődik a történelmi regény: a koppányi vár török urát, Oglut megöli az apja halálát megbosszuló Babocsai László. A halálra sebzett török tiszt utolsó percben békejobbot nyújt ellenfelének, és arra kéri, hogy leányát, Zsuzsát, akit magyar felesége szült, vegye gondozásába. Így bontakozik ki a romantikus elemekkel átszőtt történet, amely hitelesen mutatja be a dunántúli végvári harcok hétköznapjait. A kötet a Fekete István életművét bemutató sorozat tagja.

A koppányi aga testamentuma

Könyv adatok
Cím: A koppányi aga testamentuma

Szerző: Fekete István

Kiadó: Móra Kiadó

Megjelenés: 2014. március 11.
ISBN: 9789631191073

Olvasni online A koppányi aga testamentuma könyv ingyen

comments powered by Disqus